Az Alföldi Kéktúra leágazásaként hangulatos túraszakasz vezet Pácintól Sátoraljaújhelyre a felvidéki Felső-Bodrogköz kevésbé ismert, de annál látványosabb útjain. Van benne romantikus várrom és kastély, a Bodrog hullámterében megbújó középkori templom, legjobb kilátópáholy az Alföldre és a Sátoros-hegyekre, meg sok minden más. Aki végigmegy vagy -teker rajta, nem fog csalódni.
Alternatívna modrá trasa (Alternatív kék útvonal) is lehetne túránk neve, ha lenne ilyen. Pácinnál az Alföldi Kéktúra bélyegzőhelyeként is számon tartott Mágócsy-kastély melletti országúton indulunk el északi irányba, ahol kb. 100 méter múlva érjük el az országhatárt jelentő Felsőberecki-főcsatornát (Hornoberecký kanál vagy Malá Krčava).
Forgalmas közutat csak egy rövid, nagyjából százméteres szakaszon érint: a Bodrog szőlőskei hídjánál a felhajtókkal együtt. A híd ráadásul a kamionforgalomhoz mérten keskeny is, viszont egy éles kanyarral lehet felhajtani rá lakott terület szélén, száguldozástól nem kell tartani. Az északi oldalán van a gyalogjárda.
A határ után hosszú 3 kilométeres érdektelen úton érkezünk Nagykövesdre (Veľký Kamenec), a pácini kastélyparkot elhagyva még fa sincs. Jellemzően az a fajta út, ami miatt a túrázók általában utálni szokták az alföldi túraútvonalakat. A szemben lévő 277,5 m magas Tarbucka látványából fokozatosan válik ki az előtte lévő kis dombon álló várrom.
Egy mondatban összefoglalva: az ősi nemzetség két ága háborúskodott érte, míg a császári hadvezetés meg nem unta, és Cobb generális felrobbantotta még a Rákóczi-szabadságharc előtt, 1673-ban. Látnok volt-e a tábornok, hogy így nem vált 30 évvel később kuruc erőddé Nagykövesd vára, vagy sem, annyi biztos, hogy a 18. század elejére ezek a kicsi középkorban épült várak elvesztették stratégiai jelentőségüket.
Kicsit bővebben a várról. Első említése 1283-ra datálható. Évszázadokon keresztül 1453-ig különböző családok birtokolták, a Micz nembeli Szerdahelyi és Soós családok perlekedtek felette, néha kisebb ostrommal, majd az említett évben Giskra huszitái foglalták el. Mátyás király fegyverrel foglalta vissza, majd jött a Soós–Szerdahelyi viaskodás második fejezete.
Ennek ellenére többször gazdát cserélt, míg a vár utolsó ura, Soós György „belekeveredett” az 1670-es sárospataki Wesselényi-féle összeesküvésbe, ezért megtorlásul a császári katonaság felperzselte és megrongálta a várat. Azóta romos, köveinek egy részét felhasználták a vár alatt épült Szirmay–Fischer-kastély – egykor iskola, ma lezárva – és a római katolikus templom építéséhez.
Érdemes felmenni a romokhoz, bár minden ösvényen balesetveszélyre figyelmeztető tábla van kitéve. A rövid emelkedő után válik érthetővé az óvatoskodás, tudniillik fent ásatások kezdődtek. A régi vár délkeleti tömbje a legimpozánsabb, a júliusi kora délutánon fecskék röpködtek körülötte.
Délnyugatra a Sátoraljaújhely feletti hegyekre látunk rá. A teljes körpanorámát a Tarbucka „zavarja” meg.Innen gyalog szándékoztunk továbbmenni, de a természet közbeszólt. 2004-ben Szlovákia csatlakozásakor létrehozták az Európa Parkot, benne Frech Ottó és Gergely István (honfoglalás kori) harcost ábrázoló, fából faragott szobrával és Károli Gáspár egész alakos szobrával.
A parkban található információs tábla egy kék vonallal jelölt túraútvonalat is mutat fel a Tarbuckára. Turistajelzést semmilyen térkép nem jelöl, Nagykövesd felől még utat sem. Az önkormányzatnál kérdésemre, hogy fel lehet-e innen menni a dombra, egyértelmű igennel felelt a hölgy, bár hozzátette, hogy a parkkal együtt alakították ki, de nincsen karbantartva.
Így a parkon keresztül elindultunk az infótábla légi fotóján jelzett útvonalon. Nem túl meredek kaszálók és szőlőültetvények között haladtunk. Az infótábla szerint tarka lepkék és színes madarak, Napfivér és Holdnővér köszönt minket a Tarbuckán, pedig a túrót, bögölyök, szúnyogok és júliusi gyilkos napsugarak fogadnak, a szőlősök után pedig szembesülünk a „nem karbantartással”.
A csupán vaddisznóknak járható kökényes-szedres tűzfallal. Az, hogy amatőr módon rövidnadrágban mentem, az én hibám, de akin hosszúnadrág volt sem járt jobban, mert a szedertüskéket még leküzdötték, de a kökény tövisei őket is megadásra kényszerítették. Egyszóval, az út járhatatlan.
Aki mindenképp fel akar menni a Tarbuckára (régebben írták Tar-bucskának, Kövesdi-hegynek), az Bodrogszerdahely felől megteheti, a dombtetőn álló antennához visz fel egy földút. Sokkal többet innen sem lehet látni, mert nyugat felé az Eperjes–Tokaji-hegység (Slanské vrchy/Szalánci-hegység a szlovák terminológiában) zárja a láthatárt, a többi pedig ugyanaz, mint a várból.
Így a sikertelen csúcstámadás után, a műúton Kiskövesden keresztül megyünk Bodrogszerdahelyre, ezért is kerékpárral érdekesebb a túra. Működő közkutat nem láttam. Nagykövesden bolt és fogadó nem esik útba, ha észak felé az Európa Park után megyünk, Szomotor felé találjuk meg őket, Kiskövesden útba esik mindkettő.
Egy újabb 3 km-es gyaloglás a szőlőültetvények mellett, és beérkezünk Bodrogszerdahelyre (Stredá nad Bodrogom). Nyári túránk első felüdülési pontja a szerdahelyi légkondicionált potraviny (élelmiszerbolt) a Kövesdi utca sarkán. 13 éve voltam először Bodrogszerdahelyen, azóta tényleg nagyot változott.
[Forrás: turistamagazin.hu]