Friss!

„Mi jószándékú emberek összefogunk, közösen gondolkodunk, közösen cselekszünk” – interjú Révleányvár polgármesterével

Választási sorozatunk alkalmából Deák Bertalan, Révleányvár polgármesterjelöltje adott interjút lapunknak.

A kevesebb, mint 400 fős településen 2014 óta Deák Bertalan a polgármester, de most kihívója akadt Zajácz István Györgyné személyében.

Megválasztása esetén mi a következő 5 évre a programterve?

Legfontosabb feladatom a költségvetés egyensúlyának megtartása, saját bevételeink növelése,  az önkormányzati intézmények zavartalan működésének biztosítása. Folyamatosan figyelem a pályázati kiírásokat, és amelyiknek a feltételeit el tudjuk fogadni, azt felhasználni a közösség érdekében. Főleg a jelenlegi kampányban tapasztaltak alapján fontosnak tartom a faluközösség rendszeres, őszinte tájékoztatását az önkormányzati munkáról, elejét véve a közösségünkben kialakuló és romboló hatású pletykáknak, amelyek rendszerint nem valós információn alapulnak. Több figyelmet fordítok az idősekre, egyedül élőkre. Gyarapítom a kulturális és egyéb szabadidős tevékenységeket, hiszen erre igény van, ezek a közösség összetartásának eszközei. Tovább erősítem a térségi összefogást a Bodrogköz turisztikai, gazdasági fellendítésének érdekében.

Mire a legbüszkébb eddig Révleányvár életében?

Polgármesterségem alatt az elmúlt időszak nehézségei ellenére baráti összefogással sikerült befejezni a megkezdett beruházásokat, az intézményeinket megtartani és fejleszteni, munkahelyeket megtartani és új munkahelyeket teremteni.

Milyen fejlesztések történtek a településen az elmúlt 5 évben?

Befejeztük az új óvoda és bölcsőde épületét, ami jelenleg is 100% fölötti kapacitással működik. Befejeztük a termelői piac építését. Fejlesztettük a főzőkonyhánkat, falubuszt szereztünk be, óvodai játszóteret építettünk, járdát építettünk, orvosi eszközöket szereztünk be, felújítottunk egy kb. 500 méteres nagyon rossz minőségű útszakaszt.

Mit üzen a választóknak?

A terveimben megfogalmazott célok közösek, a sikerek is közösek lesznek, ha a célok megvalósulnak. Célba pedig csak úgy érünk, ha támogatnak ebben, mi jószándékú emberek összefogunk, közösen gondolkodunk, közösen cselekszünk. Polgármesterként a hivatali kötelességeken felül anyagi, szellemi és kapcsolati tőkét bevonva tovább dolgozom azon, hogy a településen és a térségben élőknek jobb legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!