Friss!

Vegasi hangulat Királyhelmecen – nagyszabású rendezvénnyel indítja a báli szezont a város

Első Helmeci bálját mutatja be a HELMECFESZT. A jegyek már csak korlátozott számban kaphatóak, így érdemes minél hamarabb lecsapni az utolsó darabokra.

(jegyvásárlási lehetőség a lap alján)

2024. január 27-én, 19:00-tól várja vendégeit Királyhelmec. A rendezvényen több nívós fellépő is feltűnik, így a jó hangulat garantált. A résztvevőket a budapesti The Vegas Showband csábítja majd táncolásra, Setét Béla és Cigányzenekara pedig még inkább emeli majd az esemény színvonalát. 

Természetesen a finom falatok sem maradhatnak el, a bálozók a két svédasztalos vacsorán igazi ételkülönlegességeket kóstolhatnak majd végig.

Az esemény egyik főszervezője Dr. Pandy Péter, akitől egy rövid interjút kértünk a rendezvény kapcsán:

„Királyhelmecen régebben tradíciója volt a báloknak, sajnos a covid-járvány keresztbe tett, az események pedig elmaradtak. Ezt a tradíciót folytatva szerettük volna még magasabb színvonalra emelni ezt az eseményt. Így jött szóba a budapesti The Vegas Band. A banda fergeteges hangulatot tud teremteni, több nívós eseményen is részt vettek már. A visszajelzések és tapasztalatok nagyon pozitívak, ezért döntöttünk úgy, hogy őket hívjuk meg.

Célunk a közösség teremtése a kultúra által, ezért az esemény nem csak Királyhelmecnek szól, hanem Alsó és Felső Bodrogközi vendégeket is meghívtunk. Meghívásunkat elfogadva részt vesz programunkon Dr. Hörcsik Richárd, aki személyével emeli az esemény színvonalát. Magyarország főkonzulátusa is nagyra becsült vendégünk lesz, illetve több polgármester, köztük a királyhelmeci polgármester is tiszteletét teszi. A bál egy újabb esély a határon átnyúló partner kapcsolatok és a baráti kapcsolatok elmélyítésére.

A HELMECFESZT egy új szervezet. Több sikeres eseményt tudhatunk már magunk mögött. Például, két éve került megrendezésre nálunk az István, a király illetve a Csók király Feke Pál rendezésében. Szeretnénk színvonalas eseményeket szervezni ezért is hoztuk létre a HELMECFESZT-et.„

A Helmeci Bál jelmondata pedig így hangzik: A szórakozásé és a jó hangulaté lesz a főszerep!

Jelentkezés részletei itt találhatóak:

https://www.facebook.com/events/1705105179983904

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!